FARM 2012 - Farsang Miskolcon
Itt a tavasz és ilyenkor sohasem álljuk meg, hogy ne alkossunk valami maradandót. Bizony-bizony, idén is volt FARM: mégpedig - ha lehet - nagyobb, jobb, szebb és hangulatosabb.

A farsangi mulatságot ismét élőzene tette teljesebbé, ám ezúttal a Könnyű Célponthoz csatlakozott a Velocity of Light együttes is. A mangakisszát most sem felejtettük otthon, sőt, jelentősen terebélyesedett, hiszen a bővülő sütiválaszték (nyamm) és a frissen bevezetett onigiri is a nagy kedvencek közé tartozott. Árusokban idén sem volt hiány, éppen hogy sikerült őket elhelyeznünk a rendelkezésre álló területen, pultjaik csak úgy roskadoztak a sok jóságtól. A foglalkozáson a kreatív érdeklődőkkel ezúttal farsangi maszkokat készítettünk; a rajzverseny is témába vágott: a lelkes művészeknek a Farsang és az anime kapcsolatáról kellett rajzolniuk. Dalásra ismét nyílt lehetőség, csak úgy zengett a ház a sok lelkes karaokéstől, a cosplayesek pedig újfent változatos alkotásokkal örvendeztették meg a közönséget. Meg is érte jelmezbe bújni, hiszen két MondoCon belépő volt a tét. Az Animekvíz + társasjáték ugyancsak jól sikerült, versenyzőink a legjobb tudásuk szerint válaszoltak, kiélezett "harcban". Gémereink sem csalódhattak: a megszokott játékokon kívül most Narutóék bőrébe is belebújhattak egy kis Storm 2 viadal keretén belül és felvehették a küzdelmet a zombikkal is a Dead Blockban. A ritmuséhes népek kényeztetésére a Just Dance 3, és a jó öreg táncpad állt rendelkezésre. Újításként egy villámcsődületet tartottunk, ahol a jelentkezőkkel együtt közöltük a környékkel, hogy létezünk. Kora este kezdtük el az afterparty-t, ahol a remek hangulatról DJ Eams és DJ Meet A Morph gondoskodott.

Köszönünk mindent látogatóinknak, partnereinknek és a Miskolci Nihon Klubnak, várunk Benneteket legközelebb is Miskolcon!


Yasu és Zetto